Könyveim sorrendje
Ezzel a kérdéssel gyakran összefutok. Sok féle, fajta segítségnyújtó térkép, ábra készült már, de én most összeszedtem nektek, hogyan is függnek össze az Anne L. Green kötetek.
Könyveimet itt érheted el: http://bit.ly/annelgreen_alomgyar
Amit fontos tudni az írásaimról:
A történeteimet minden regényemben váltott szemszögből írom. Nagyon szeretem ezt a megoldást, mert megmutathatom mind a két főszereplőm gondolatait, ezáltal sokkal jobban azonosulhat velük és megértheti őket az olvasó. A belső monológok segítségével olyan plusz információkhoz juthatnak, melyek érthetőbbé teszik a karakterek cselekedeteit. A történeteim a sorozataimon kívül nem függnek szorosan össze, de előfordul, hogy egy-egy mellékszereplőt kiragadok, és egy másik könyvben főszerepbe helyezem át.
A történeteim nem feltételeznek kötelező sorrendet. Nem összefüggő sztorik, csak egy-egy karaktert emelek ki a történetekből és viszem tovább. Ez alól a sorozatok kivételt képeznek.
- A REMÉNY HAJNALA – Vágyaink által vezérelve átlépjük a saját határainkat?
2015 májusában jelent meg az első könyvem, A remény hajnala címmel az Álomgyár Kiadó gondozásában. A kötet 2017 nyarán új, szenvedéllyel és izgalmakkal bővített kiadásban látott napvilágot. (Ezúton is köszönöm az olvasóimnak, akik már akkor mellettem tették le a voksukat.)
Nyomtatott: https://alomgyar.hu/konyvek/anne-l-green-a-remeny-hajnala
- TÖRÉKENY VONZERŐ – Vajon felépülhetünk egy a testünket és a lelkünket ért súlyos sérülésekből?
2017 tavaszán megjelent a Törékeny vonzerő, mely a korábbiaknál is mélyebb érzelmekkel és borzongással bontakoztatja ki két megsebzett szerelmes vívódását. Azért ezt a történetet ajánlanám a remény hajnala elolvasása után, mert az ott megismert főhősnő Amy Avens bátyja Adam a regény főszereplője. Itt az ő megpróbáltatásait kísérhetjük végig.
Nyomtatott: https://alomgyar.hu/konyvek/anne-l-green-torekeny-vonzero
E-könyv: https://www.libri.hu/konyv/green_anne_l.torekeny-vonzero-a-remeny-egy-erintessel-kezdodik.html
- ELTITKOLT MÚLT – Megszelídülhet egy vérbeli szívtipró?
2016 tavaszán érkezett A remény hajnalából már megismert Alex története, az Eltitkolt múlt és annak kiegészítő novellája, az Elvesztett jövő (Lexie előzmény története). Ugyanehhez a kötethez olvasóim buzdítására 2018 őszén megírtam az Elvakult szerető (Alex előzmény története) című novellát.
Eltitkolt múlt nyomtatott: https://alomgyar.hu/konyvek/anne-l-green-eltitkolt-mult
Eltitkolt múlt e-könyv: https://www.libri.hu/konyv/green_anne_l.eltitkolt-mult-a-remenyt-nem-veheti-el-senki.html
Elvesztett jövő nyomtatott: https://alomgyar.hu/konyv/Elvesztett-jovo-novella
Elvesztett jövő e-könyv: https://www.libri.hu/konyv/green_anne_l.elvesztett-jovo-eltitkolt-mult-a-szokes-az-almok-melyket-nem-elhettem-meg.html
Elvakult szerető nyomtatott: https://alomgyar.hu/konyv/Elvakult-szereto-novella
Elvakult szerető e-könyv: https://www.libri.hu/konyv/green_anne_l.elvakult-szereto.html
- ELVARRATLAN SZÁLAK – Megszabadulhatunk egy kéretlen családi köteléktől?
2017 őszén érkezett az Elvarratlan szálak című regényem. Ez a történet is, akárcsak az Eltitkolt múlt és az Elfojtott indulatok című novella, az olvasóim kérésére született. Hálás vagyok nektek érte, mert ez az a történet, melynek a megírása igazi kihívás volt. De nagyon élveztem, hogy egy orvos bőrébe bújhatok. Egy dolog számomra is bizonyossá vált: a vér nem válik vízzé.
Nyomtatott: https://alomgyar.hu/konyvek/anne-l-green-elvarratlan-szalak
E-könyv: https://www.libri.hu/konyv/green_anne_l_164485.elvarratlan-szalak-a-ver-nem-valik-vizze.html
5-6. ELFOJTVA-SOROZAT – A szerelem lehet erősebb, mint a családi kötelék?
Alex Cross lázadó lányának Maya Crossnak érzéki, humoros, ám szívszorító történetét. A regény az előzmények olvasása nélkül is megállja a helyét. A kötetből megtudhatjuk, mi történik, ha egy olyan pasi keveredik a családba, aki már első ránézésre is igazi rosszfiú, akit semmi más nem érdekel, csak a csajok, a pia, a tetkói és a több száz lóerő a lába közt. Vagy talán mindez csak a látszat?
- ELFIJTOTT INDULATOK
- ELFOJTOTT VÁGYAK
Beszerezhető: https://alomgyar.hu/konyvlista/romantikus/elfojtva-sorozat
Ekönyv: https://dibook.hu/sorozat/elfojtva
7. A SÖTÉTSÉG FOGSÁGÁBAN– A nők tényleg a zűrös pasikhoz vonzódnak?
2015 októberében megjelent A sötétség fogságában című regényem, amelyben bebizonyítom, hogy a nők igenis a zűrös pasikhoz vonzódnak. Ehhez a történethez kapcsolódik a Pokoli fizetség című novella, Andrew Dark jobb kezének, Anthonynak a rövid története.
A sötétség fogságában nyomtatott: https://alomgyar.hu/konyvek/anne-l-green-a-sotetseg-fogsagaban
A sötétség fogságában e-könyv: https://www.libri.hu/konyv/green_anne_l.a-sotetseg-fogsagaban-a-nok-tenyleg-a-zuros-pasikhoz-vonzodnak.html
Pokoli fizetség nyomtatott: https://alomgyar.hu/konyv/Pokoli-fizetseg-novella
Pokoli fizetség e-könyv: https://www.libri.hu/konyv/green_anne_l.pokoli-fizetseg.html
8. ÖRDÖGI KÍSÉRTÉS – Az élet nem mindig a jó lapokat osztja
2019 tavasszal érkezett az Ördögi kísértés, amely a Las Vegas-i kaszinók világába kalauzolja el az olvasókat. Ebben a kötetben a fényűző Las Vegasba repítem az olvasóimat, ahol megbizonyosodhatnak arról, hogy aki nem kockáztat, az nem is nyerhet.
Nyomtatott: https://alomgyar.hu/konyvek/anne-l-green-ordogi-kisertes
E-könyv: https://www.libri.hu/konyv/green_anne_l.ordogi-kisertes-nem-csak-a-szerencse-forgando.html
9. VIHAROS ÉRZELMEK – Szenvedély nélkül lehet élni, de vajon érdemes?
2016 őszén a Viharos érzelmek című történet következett, amely igazi több mint testőr sztori. Ez az egyetlen történetem, ami nem kapott folytatást. Ez a könyv minden szempontból kihívások elé állított, talán azért, hogy a sikerével, hogy annyian szeretitek kárpótoljon.
Nyomtatott: https://alomgyar.hu/konyvek/anne-l-green-viharos-erzelmek
E-könyv: https://www.libri.hu/konyv/green_anne_l.viharos-erzelmek-o-testem-en-a-lelket-mentettem-meg.html
10-11-12. CSÁBÍTÓ-SOROZAT: A legnagyobb bátorság az álarc levételéhez kell
A sorozatot a pikáns párbeszédek és a fülledt, izgalmas jelenetek teszik egyedivé. Legújabb, fordulatokkal teli írásomat valós események ihlették. Ebben a szenvedélyes és váratlan bonyodalmakban bővelkedő, modern kori romantikus történetben semmi nem az, aminek látszik. A sorozat után született meg a Moszkvai csábító, mely egy rövid történet, a sorozat főhőseinek utolsó, moszkvai kalandját mutatja be.
- ARCÁTLAN CSÁBÍTÓ
- ÉRZÉKI CSÁBÍTÓ
- VÉGZETES CSÁBÍTÓ
- MOSZKVAI CSÁBÍTÓ NOVELLA
Csábító-sorozat nyomtatott:https: https://www.libri.hu/sorozatok/?s_id=15656
Csábító-sorozat e-könyv: https://dibook.hu/sorozat/csabito-trilogia
Moszkvai csábító novella : https://alomgyar.hu/konyv/moszkvai-csabito-novella
Moszkvai csábító e-könyvben beszerezhető: https://www.ekonyv.hu/hu/konyv-reszletei/moszkvai-csabito–novella?eid=63011
13-14. BŰNÖS VISZONY-SOROZAT: – Jó döntés a szívünkre hallgatni, ha az eszünk mást mond?
Szerelem, szenvedély, erotika a bűn hálójában. A Bűnös viszony-sorozatomban azt boncolgatom, minden körülmények között megéri-e áldozatot hozni, és közben áldozattá válni. A Tűzzel játszol novellának a megszületését Együd Mónika ihlette, aki egy kvízjáték győzteseként a Heather vonzásában című regényemből megismert Valerie kalandjaira volt kíváncsi. Olvassátok szeretettel A tűzzel játszol novellát, és kövessétek a Beszéljük ki Anne L. Greennel facebook csoportot, hogy legközelebb a ti kívánságotok váljon valóra!
- HEATHER VONZÁSÁBAN
- JOYCE CSAPDÁJÁBAN
HOZZÁTARTOZÓ NOVELLÁK:
- TŰZZEL JÁTSZOL
- JOYCE ELMÉJÉBEN
Bűnös viszony-sorozat nyomtatott: http://bit.ly/bunos_viszony_sorozat_alomgyar
Bűnös viszony-sorozat e-könyv: https://dibook.hu/sorozat/bunos-viszony
Tűzzel játszol novella : https://alomgyar.hu/konyv/A-tuzzel-jatszol-novella
15-16. BIZTOS MENEDÉK-SOROZAT:
A Biztos menedék-sorozatban Anne L. Green bebizonyítja, hogy az élet viharaival szemben csak a szerelem az egyetlen biztos menedék. A történet rávilágít arra, hogy nem minden történet jó vagy rossz, ahogy nem is fekete vagy fehér.
- BALJÓS SZITAKÖTŐ
- TÖRÖTT SZÁRNYAKKAL
Biztos menedék-sorozat nyomtatott: https://alomgyar.hu/konyvlista/romantikus/biztos-menedek-sorozat
Biztos menedék-sorozat e-könyv: https://dibook.hu/sorozat/biztos-menedek
17-18-19. HATALOM, MÁMOR, TOSZKÁNA-SOROZAT:
A Hatalom, mámor, Toszkána-sorozat egy festői helyszíneken játszódó humoros, olasz intrikákkal, érzékiséggel fűszerezett történet, melyben az írónő a legváratlanabb helyzetben a már tőle megszokott csavarokkal borzolja fel az olvasók kedélyeit. A történet előrehaladtával felmerül a kétely, vajon a szerelem beérik-e a legsötétebb időkben is.
- TOSZKÁNA VÉRE
- TOSZKÁN ÖRÖKÖS
- TOSZKÁN REJTÉLY
A SOROZATHOZ TARTOZÓ ELŐZMÉNYNOVELLA:
EL NEM MONDOTT TÖRTÉNETEK – TOSZKÁN NAPNYUGTA


ELFELEDETT SORSOK NOVELLÁSKÖTET – Öt szereplő, akinek a története még csak most kezdődik
Anne L. Green 2015-ben talált rá az írás széles országútjára. Azóta számos, váratlan fordulatokban bővelkedő romantikus-erotikus regénye jelent meg, amelyekben az írónő sokakat izgató kérdésekre keres válaszokat. Ahogy azt már a rátalált olvasói tapasztalhatták, szereti az egyedi fűszerezést. Számára egy könyv nemcsak arról szól, mi történik benne, hanem arról is, hogyan történik, hogyan vannak átadva az érzések, hangulatok. Olyan történeteket alkot, amelyek a rohanó, kapkodó világunkban nyomot hagynak a lelkekben. Ennek okán az olvasói gyakran teszik fel neki a kérdést: De mi lett az elfeledett mellékszereplők sorsa?
Megannyi lezártnak tűnő történetet ismerhettünk már meg, amely tovább mozgatja az olvasó fantáziáját, aki válaszokat keresve alig várja, hogy elmerüljön egy újabb Anne L. Green-könyv lapjai között. Éppen ezért az írónő az olvasói kérésére csokorba szedte az Elfeledett sorsok novellásköteteit, amelyek rövid szösszeneteket rejtenek, és betekintést engednek a szót követelő szereplők életébe. Amennyiben nem olvastál még Anne L. Green-regényt, de belekóstolnál az írónő pikáns párbeszédekben, fülledt szenvedélyben, váratlan fordulatokkal spékelt akciókban gazdag stílusába, jó kötetet vettél a kezedbe.
-
Csábító vallomások: A Csábító vallomások című kötetben a Csábító-sorozat szereplői: Niko, Dmitrij, Kevin, Kirsten és Juke sorsának alakulását követheted nyomon.
- Bűnös gondolatok: A Bűnös gondolatok című kötetben a Bűnös viszony, a Csábító és a Biztos menedék-sorozat szereplői: Heather, Justin, Mira, Igor és Erica sorsának alakulását követheted nyomon.
- Pillanatnyi remény: A Pillanatnyi remény című kötetben az Eltitkolt múlt, az Elvesztett jövő, A remény hajnala, a Törékeny vonzerő, az Elvarratlan szálak szereplői: Amanda, Laurie, Pamela, Jacob és Victoria sorsának alakulását követheted nyomon.
-
Pokoli bizsergés: A Pokoli bizsergés című kötetben az Viharos érzelmek, a Pokoli fizetség novella, az Ördögi kísértés szereplői: Ashley, Hope, Elena, Anthony és Kelly sorsának alakulását követheted nyomon.
-
Titkok előszele: A Titkok előszele című kötetben a Biztos menedék-sorozat, az Eltitkolt múlt, az Elfojtva és a Hatalom, mámor, Toszkána-sorozat szereplői: Kayla, Alex, Ian, Cathlyn és Daniele sorsának alakulását követheted nyomon.
https://alomgyar.hu/konyvlista/romantikus/elfeledett-sorsok
- Baljós álmok: A Baljós álmok című kötetben a Biztos menedék-sorozat szereplői: Julie, Agnes, Aaron, Tammy sorsának alakulását követheted nyomon, illetve részese lehetsz Jack és Will nyomozó párosának egy újabb kalandjának.
Ha neked is megtetszettek a regényeim, kövess az alábbi elérhetőségeken, és értesülj elsők között legújabb regényeimről, kulisszatitkaimról és pillants be egy kicsit a világomba!
Szerzői oldal: https://www.facebook.com/WriterAnneL.Green
Beszéljük ki Anne L. Greennel csoport: https://www.facebook.com/groups/1044007775669899/
Instagram: https://www.instagram.com/anne_l_green/
Youtube csatorna:
https://www.youtube.com/channel/UCEbPDNzwh_Dfyx6MMQY4rwg/featuredview_as=subscriber